|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 6 találat | lapozás: 1-6 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kupán Edit 2005. november 24.Egynapos előadás-sorozatot szervezett Marosvásárhelyen a Sapientia EMTE koronkai campusában az Erdélyi Múzeum-Egyesület Agrártudományi Szakosztálya. Jelen volt dr. Péter Mihály az egyesület alelnöke és több településéről érkeztek tagok, meghívottak. Az ülésen színvonalas előadás hangzott el Farkas Zoltán, a szakosztály alelnöke, Scholz Béla, Szentmiklósi Zoltán, Kupán Edit részéről. A találkozó második felét dr. Jakab Sámuel, a szakosztály elnöke vezette. Kertészet és környezeti kérdésekkel kapcsolatosan 14 előadásra került sor. Felszólalt: Csávossy György, Wagner István, Jakab Sámuel és több fiatal szakember. Hangsúlyozták: az agrártudományi szakosztály, Farkas Zoltán javaslatára, idén alakult, de már jelentős eredményeket ért el. Ez azért is jelentős, mert a kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen magyar nyelvű tanügyi személy már nincs, pedig sok magyar hallgató tanul itt. /Hírmorzsa. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./2010. május 6.OKTATÁSI KEREKASZTAL – Erős magyar intézményrendszer kellA pedagógusok társadalmi megbecsülésre vágynak, a diákoknak nehezebb a felvételi első osztályba, mint egyetemre. Mi is ez? A Közéletre Nevelésért Alapítvány, Transindex és az Erdély FM kezdeményezte, a Janovics Jenő Alapítványnál tartott kerekasztal-beszélgetés témája az oktatási törvénytervezet, ezen belül pedig az általános és középiskolai oktatás volt. A beszélgetésen részt vett Batizán Emese szociológus, CEMO-aktivista, Bartos Miklós, az erdőszentgyörgyi iskolaközpont volt igazgatója, Bodolai Gyöngyi, a Népújság szerkesztője, Beke Gyöngyi, az Erdőszentgyörgyi Iskolaközpont földrajztanára, Csegzi Sándor marosvásárhelyi alpolgármester, tanár, Horváth Gabriella, a Bolyai Líceum igazgatója, Kacsó Erika iskolapszichológus, Talentum Alapítvány, Kupán Edit, a Bălcescu iskola igazgatója, Pethő László, az Elektromaros Líceum tanára, valamint Szigeti Enikő CEMO-aktivista. Moderált Kósa András László szociológus, a Közéletre Nevelés Alapítvány kutatója. Portálunkon a vita szerkesztett átiratát közöljük. Kósa András: Állandóan változik a tanügyi törvény. Most úgy tűnik, a kormány igazán nagy fába vágta a fejszéjét, és a teljes struktúrát átszabta: kiterjesztette az általános iskolát, a középiskolát három évesre csökkentette, illetve a tankötelezettséget 16 éves korban rögzítette. Továbbá meg lett szabva, hogy általános iskolában csak heti 20 órájuk lehet a diákoknak, míg középiskolában 25 órát lehet tanítani. Hogyan látják, ez sok vagy kevés? Horváth Gabriella: – A heti 25 órás előírás szerintem irreális: ebben nincsenek benne a magyar órák. Utánaszámolva kiderül, magyar tagozatú líceumok esetében 32-33 körül mozog az óraszám. Ott vannak ugyanakkor a kétnyelvű vagy intenzív osztály-típusok, melyek eleve nagyobb óraszámmal működnek. Ilyen szempontból tehát sajnos nincsen nagy változás. Az óraszám csökkentését a tananyag átstrukturálásával kellene megoldani: ki kellene venni olyan dolgokat, melyeket később, a szakosodás folyamán ráérnek megtanulni a diákok. Még egy megjegyzés az óraszám-csökkentéssel kapcsolatosan: mivel évek óta folyt a cirkusz emiatt, a minisztériumnak tavaly zseniális megoldása volt: kivett egy testnevelés-órát a heti kettőből, valamint összevonta a rajz- és zeneórát. Nem kell tehát zenekultúra, művészeti kultúra, és testnevelés sem kell. Ez volt a megoldás. Bartos Miklós: – Szerintem a jelenlegi óraszám túl sok: a tanulók túlterheltek, és ezt el kell kerülni. Az egyik lehetséges megoldás az lehetne, ha általánossá tennék és kiterjesztenék a délutáni oktatást. A foglalkozások egy része átcsúszhatna délutánra, másrészt csökkenhetne a kötelező tantárgyaknak a száma is: enélkül nem tudunk zöld ágra vergődni. Persze mindenki félti a katedráját, de össze lehetne hozni az interdiszciplináris oktatást: meghatározott óraszámot egyik tantárgy keretében, és ugyanazon a vonalon mehetne a rokon tantárgyak oktatása is. Horváth Gabriella: – Bizonyos humán osztályokban van “tudományok” néven ismert tantárgy, ami matematika, fizika, biológia és kémia kombinációját jelenti. Azonban a tankönyv nem lett lefordítva magyarra, továbbá túlságosan magas szintű: például nagyon sok kemény biológiát tartalmaz, olyasmiket, amiket biológia órán sem tanulnak a diákok. Ilyesmit nem lehet humán osztályoknak megtanítani. Tehát jó lenne ez a tantárgy, de megfelelő tartalommal. Valóban túlterheltek a diákok? Pethő László: – A diákok túlterheléséről sokat beszélnek, de én nem tudok egyetérteni ezzel: a diákok nincsenek túlterhelve, a diákok nem tanulnak. Az otthoni tanulás napi 10-15 percet jelent egy átlagos diák számára. Persze vannak csúcsdiákok is: csakhogy számukra szinte lehetetlen megtanulni azt a tananyagot, ami le van írva a tantervben. A tanár sem tudja leadni az anyagot. Szakoktatás ma Pethő László: – Én megkérdőjelezem, Romániában van-e jelen pillanatban szakoktatás? A szakoktatás 8 éve kapott egy súlyos, övön aluli ütést, amikor megszüntették a csoportbontást. Szlovákiában 30-as osztálylétszámnál három csoportban folyik a munka; Magyarországon és Szerbiában két csoport van biztosítva. Nálunk megszűntek a csoportok, és ehelyett modulrendszerű szakoktatásra tértünk át: a tizenegyedikeseknek például tizenegy moduljuk van az év folyamán, azonban a modulokat csak az év végén zárják le – és nincs félévi értékelés. Ez szerintem katasztrofális következményekkel jár. Az új tanügyi törvénytervezet a csoportbontásról nem ír, ugyanakkor a tervezetben olyan aberrációk vannak, hogy a mérnökképzésben nincsen érettségi matematikából és fizikából. Hiába tömjük elmélettel annak a diáknak a fejét, aki nem akar tanulni: annyit érünk el vele, hogy 15 percet fog otthon készülni. Ha a gyakorlat érdekli a diákot, akkor inkább építsen egy villanycsengőt, mint hogy fizika- vagy elektrotechnika feladatokat oldjon. Ehhez képest 5-8. osztályban már nincsen kézimunka-óra. Hol vannak a tanárok? Csegzi Sándor: – Nem csak a diák oldaláról kell nézni a problémát: a legnagyobb gond az, hogy nincsenek olyan tanárok, akik eléggé műveltek ahhoz, hogy átfogóbb típusú tantárgyakat le tudjanak adni. A jelenlegi oktatási rendszer nem ezt követi. Romániában ma jószerével nincsen pedagógus-képzés: a szerencsésebbeknek van némi pedagógiai érzéke és meg tud élni a pályán. Akiknek nincsen érzékük ehhez, egy csomó roncs gyermeket nevelnek. Ez szerintem egy fontos aspektus amiről gondolkodni kéne, annak ellenére, hogy a tanügyi törvény-tervezet ezekről a kérdésekről egyáltalán nem beszél. Iskola és valós világ Kacsó Erika: – A régi és az új pedagógiai szakkönyvek is azt írják le, hogy az iskola elsődleges célja olyan attitűdök, készségek, kompetenciák kifejlesztése, melyek révén a gyermekek meg tudnak felelni a mindennapi élet elvárásainak. A valóság azonban gyökeresen más: az iskolákban információk leadása folyik, mely nagyon távol áll a kompetenciák fejlesztésétől. Vannak 9,70-es médiával rendelkező, nagyon jó képességű gyermekek, akik azonban szociális kompetencia szempontjából hátul kullognak. Őket az életre nem készíti fel az iskola. Hiába rendelkeznek megfelelő képességekkel ezek a gyermekek, fontos, hogyan élnek az adottságaikkal: hogyan kommunikálnak, hogyan tudnak kapcsolatokat létesíteni, hogyan “adják el” önmagukat. Csegzi Sándor: – Megfigyelhető, hogy miközben interneten nagyon jól kommunikálnak a gyermekek, ha négyszemközti beszélgetésre kerül sor, nem tudnak épkézláb mondatokat megfogalmazni, nem tudnak viselkedni. Kacsó Erika: – Nagyon szépen le van írva mindez a pedagógiai könyvekben, azonban szerintem nagyon nehéz a váltás a pedagógusok részéről. Miután az ember harminc évig alkalmazott egy módszert, nem mehet be, és nem állhat a feje tetejére. Nem megy a bohóckodás, a gyermekek figyelmét felkeltendő. Ahhoz, hogy ez a váltás sikerüljön, a pedagógusnak a mentalitásán, attitűdjén, életfelfogásán, értékrendjén kell változtatni. Ez hatalmas rugalmasságot igényel részéről. Csegzi Sándor: – '96-ig a magyarországi fizika-kémia versenyeket uralták az Erdélyből jövő diákok: az első tíz helyen alig lehetett magyarországi diákot találni. Mára sikerült lerontani a romániai oktatást, így a magyarországi versenyeken nem tudunk ilyen mértékben tarolni. Ilyen téren tehát nincs előrehaladás. Persze ez nem azt jelenti, hogy rossz irányba tartunk olyan szempontból, hogy lehet, a megélhetésre kezdtük el felkészíteni a diákokat a tantárgyversenyeken való győzelem helyett. Csakhogy azt látjuk, hogy míg a múltban egy 17-18 éves, érettségizett fiatal már készen állt a munkaerőpiacon való részvételre, addig ma ott tartunk, hogy a fiatalok 27-28 éves korukig tanulnak, és még így sem felelnek meg a piac elvárásainak: a munkahelyükön kell tovább képezni őket. Kósa András: Kiváltható-e azzal a délutáni oktatás, hogy a civil szervezetek valamilyen oktatási tevékenységet folytatnak a kötelező órákon túl? Szigeti Enikő: – A CEMO az elmúlt években megpróbálta bevinni az iskolákba az emberjogi nevelést. Ehhez létezik uniós szintű támogatottság, az EU minden országában megjelent egy Compass című könyv, mely több korosztálynak kidolgozott, személyiségfejlesztő és attitűdformáló interaktív gyakorlatokon és közös munkán alapszik. Ez az emberi jogi képzések képzési könyve. Azonban nagyon fontos, hogy az iskola befogadó legyen: nem ismerem más szervezetek tapasztalatait, azonban mi azt láttuk, hogy vannak akadályok ilyen téren. Nem alakult ki ilyen gyakorlat, dolgozni kell az együttműködésért, fel kell építeni a bizalmat. Egyébként az ilyesfajta kezdeményezések nem csak emberjogi nevelés, hanem más tematikákban – például környezeti nevelés terén – is fontosak lennének. Jó lenne, ha a civil szervezetek aktivistái nem csak ad hoc módon jelennének meg, hanem folyamatos jelenlétük lenne az iskolákban. Egyébként én szülőként is hiányolom az extrakurrikuláris tevékenységeket: gyermekem nagyon sok körre jár iskolán kívül. Olyan tevékenységek ezek, melyeket iskolák is könnyen megszervezhetnének: sem a gyermeknek, sem pedig a tanítónak nem jelentene plusz terhet, az iskola pedig szélesíthetné a tevékenységi körét. További szempont, hogy használni lehetne a tantermeket – az iskolán kívül a civil szervezetek ugyanis sokkal szerényebb infrastruktúrával rendelkeznek. Kósa András: Hadd kérdezzem meg, van-e értelme a 16 éves tankötelezettségnek ebben az értelemben, vagy az csak valamiféle fejkvóta, iskolafenntartási szempontból szükséges? Pethő László: – Van. Tanítani kell a gyerekeket, de minőségi oktatás kell. Jelenleg nincsenek minőségi tanárok, sem a modern, sem pedig a szó klasszikus értelmében. Áprilisi tréfaként például a gyerekek eltüntették az egyik tanár régi, megsárgult cetlijét: az beleőrült, hogy cetli nélkül ő honnan adja le az anyagot? Bartos Miklós: – Még Andrei Marga minisztersége idején volt egy olyan elképzelés, hogy a német modellt vezetik be. Ennek az a lényege, hogy megmarad az óvodai-elemi oktatás, és az elemi oktatáshoz kapcsolódik az 5.-6. osztály. Hatodik osztályban aztán szétválik a tanítás, szak- illetve elméleti oktatásra. A jó képességűek elméleti líceumban folytatják tovább tanulmányaikat, míg a gyengébbek szakmát tanulnak. Bodolai Gyöngyi: – Szerintem a 16 éves tankötelezettség a legnagyobb problémája ennek a törvénynek. Ceauşescu idején is volt ilyen próbálkozás: vidéken bevezették a kötelező tíz osztályt, aminek az lett az eredménye, hogy a tizedik osztály után tömegesen hagyták ott az iskolát a diákok. Szerintem bűn egy jó képességű gyereket még egy évig egy olyan vidéki településen, olyan környezetben tartani, ahol egyedül csak ő akar tanulni. Régebben már 6.-7. osztályban kiválasztották a tehetségesebb diákokat, akik aztán tovább tanulhattak. Bolognai folyamat és a diákok “parkoltatása” Bartos Miklós: – Ebben az esetben a tanügyi törvénynek van egy pozitívuma is. Van ugyanis egy olyan kitétel, hogy az egyetemi hároméves, általános képzéshez még hozzáadódik két év mesteri, ami lehetővé teszi a szakemberek kiképzését. Csegzi Sándor: – Igazából itt a bolognai folyamatról van szó: adnak mindenkinek három évet, aztán elválik, hogy kiből mi lesz. Annyit értek el, hogy most a fiatal nem 18 évesen érik be, hanem 22-23 évesen. Bodolai Gyöngyi: – A bolognai rendszer azon az elgondoláson alapul, hogy parkoltatni kell a fiatalokat, hiszen nem tudunk nekik munkát biztosítani. Elküldjük őket mesterizni, aztán doktorálni, majd miután letette a doktorátust, a munkaadó azt veti a szemére, hogy túlképzett, nem tudják megfizetni. Csegzi Sándor: – Ugyanakkor nem biztos hogy mindenki egyetemet kell végezzen. Ráadásul a jelenlegi rendszer olyan aberráns helyzeteket szül, hogy a Bolyaiba első osztályba felvételivel lehet bejutni, míg egyetemre pusztán csak kérvényezni kell a felvételt. Tanárok megbecsülése Csegzi Sándor: – Felmerül, hogyan lehetne a jó pedagógusokat megtartani? Meg kell őket fizetni – a pedagógusok közül sokan azért menekülnek a tanügyből, mert nem tudnak megélni abból a fizetésből, amit kapnak. A tanároknak is vannak igényei, méghozzá intellektuális munkájuk révén úgymond költségesebb igényeik vannak. Persze itt nem az autó minőségére gondolok. Valamikor a pap mellett a tanító volt a legfontosabb ember a faluban. Mindenki ismerte és számon tartotta azt a két-három tanárt, aki kiemelkedett a közösségből. Most ki foglalkozik a tanárokkal? Az új oktatási törvény ilyen szempontból sem hoz megoldást. Kósa András: Provokatív leszek: mi az a pénz, amivel meg lehet fizetni egy pedagógust? Gondolom, mindenki azt mondaná, ha egy kicsivel többet keresne, már jobb lenne. De ha mindenki többet keres, az infláció révén ez lenullázódik, és akkor újból meg kellene növelni. Csegzi Sándor: – Nagyon rosszul fejeztem ki magam: nem pénzt kellett volna mondjak, hanem megbecsülést, melynek egyik része az anyagi kompenzáció. A pedagógusok elsősorban társadalmi megbecsülésre vágynak. Oktatási nehézséggel küzdő gyermekek Kacsó Erika: – Bár a törvénytervezet megemlíti az oktatási nehézségekkel küzdő gyermekeket, azt hiszem, ezen a téren nagyon rosszul állunk. Nem léteznek ilyen gyermekekkel foglalkozó intézmények, alternatív oktatási eszközök, és a jogi háttér sem világos. Diszlexiás gyerekekkel például országos szinten egyedül a mi iskolánk foglalkozik. Pethő László: – Az a baj, hogy miközben ezek intelligens, értelmes gyerekek, a sor végén kullognak, majd kiszorulnak az oktatási rendszerből, mert nem képesek felvenni a versenyt a többi diákkal. Szigeti Enikő: – A magyarországi rendszerben a diszlexiásokat differenciáltan értékelik: a tanár nem ugyanazokat a módszereket használja számonkéréskor. Az osztályon belül is lehetőséget kapnak a többiekkel együtt dolgozni. A törvény Romániában nem beszél diszlexiáról, hanem “különleges szükségletekkel rendelkező gyermek” megfogalmazás van érvényben: kicsit olyan ez, mintha Romániában nem lennének diszlexiás gyermekek. Ezt tehát még nem sikerült tudatosítani a civil szférának. Kacsó Erika: – Mi írtunk ez ügyben a minisztériumba, de nem jött válasz rá. Bartos Miklós: – Ceauşescutól származik az az elgondolás, hogy fel kell számolni az oktatási nehézségekkel küzdő gyermekek számára létesült iskolákat, mert Romániában nincsenek ilyen gyermekek. Képzeljék el hogy ha Marosvásárhelyen is gondot jelent ezeknek a gyermekeknek a kezelése, akkor mi a helyzet a falusi iskolákban? Kósa András: – Hadd világítsam meg a kérdést finanszírozási oldalról. Járjon-e a tanulási problémákkal küzdő gyermekek után nagyobb fejkvóta? Elvileg ez indokolt lenne, hiszen nagyobb odafigyelést, ráfordítást, több pedagógust igényelnek. Csakhogy a magyarországi példa azt mutatja, hogy ahogy bevezették a diszlexiások után járó magasabb fejkvótát, egyes vidékeken 200 százalékkal nőtt a diszlexiás gyermekek száma. Helyi iskola vs. iskolaközpont Csegzi Sándor: – A mostani finanszírozási rendszer lehetőséget ad arra, hogy egy közösség – akár egyház vagy civil szervezet – fenntartsa a saját iskoláját. Így nem a tanfelügyelőség fogja eldönteni, hogy egy osztály megmarad-e hat gyerekkel vagy sem. Ebben én főként a kisebbségi oktatás szempontjából nagy lehetőséget látok, hiszen ilyen körülmények között a szociális igények mellett a tehetséggondozást is lehetne kezelni. Kósa András: Épp Erdőszentgyörgy kapcsán merül fel a kérdés, hogy ha a megye hatáskörébe kerülnek a középiskolák, akkor például egy erdőszentgyörgyi líceum leépülhet, pusztán amiatt, hogy a megyei önkormányzat politikai összetétele nem kedvező? Bartos György: – Valószínű, hogy a megyei tanácsnak való alárendelés ellehetetlenít erdőszentgyörgyi, szovátai vagy nyárádszeredai líceumokat. Amúgy távlatilag szerintem iskolaközpontokat kellene létrehozni – nem lehet középiskolákat fenntartani vidéken akkor, amikor a tanács saját alkalmazottait sem tudja fizetni. Gondot okoz a gyermekek száma is: míg korábban Erdőszentgyörgy környékén még három általános iskola volt, mára már egyet is alig tudnak fenntartani a törvényben megszabott osztálylétszámmal. Sem Gegecen, sem Rigmányban, vagy Havadon nincs több tíz-tizenöt helyben dolgozó családnál. Rajtuk kívül mindenki a központok felé igyekszik, mivel itt lehet megélhetésre szert tenni. A megoldás tehát az, hogy buszokkal vigyük a gyerekeket a legközelebbi iskolaközpontba. Rosszabb esetben a bentlakás is felmerülhet. Kósa András: Az iskolaközpontok létrehozása ellentmond annak a törvénytervezetben szereplő megjegyzésnek, vagy ha úgy tetszik, kiskapunak, miszerint bármely közösség fenntarthatja a tanintézményét. Kolozs megyében például szintén hiába próbálják megszervezni az iskolaközpontokat, a szülők inkább a helyi román iskolába íratják gyereküket, hogy ne kelljen ingázzanak. Kolozsváron egyébként kiürülőben vannak a nagy múltú tanintézmények, mert a város akkora lett, hogy komoly logisztikai kérdéssé vált valamelyik külvárosból naponta eljuttatni a gyermekeket a Brassaiba vagy Apáczaiba. Kupán Edit: – Szerintem már csak azért is meg kellene tartani az iskolákat, mert a jövő a vidéken maradásról szól, arról, hogy az emberek helyi szinten szervezik meg életüket. Persze most finanszírozás szempontjából nem könnyű, de ezt az átmeneti időszakot át kell tudni vészelni. Bartos Miklós: – Csakhogy itt felvetődik az, hogy mennyire hatékony egy vidéki iskola mondjuk Bözödön? Milyen tanerő kerül ki Bözödre, és milyen színvonalon zajlik az oktatás? Nem jobb behozni a gyermekeket az iskolaközpontba? Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy az iskolaközpont-modell elsősorban magyar többségű vidéken működik, ilyen szempontból a szórványvidék problémás. Illetve az elemi oktatást mindenképpen helyben kell tartani, hiszen az a falu, ahol megszűnik az elemi oktatás, el van veszve. Iskolafenntartás Csegzi Sándor: – A törvénytervezetben eléggé homályosan van megfogalmazva, hogy pontosan hogyan is alakul majd a tulajdonviszony? Egyes paragrafusokban azt olvashatjuk, hogy az iskola állami tulajdon. Máshol kimondják, hogy a központi tulajdon mellett egyes esetekben a megyei és helyi tanács is tulajdonos lesz. Kérdés, hogyan lesz ez leosztva – erre valamilyen metodológiát ki kell dolgozni. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy finanszírozást tekintve jobb helyzetben lesz bármelyik líceum, ha átkerül a megyei tanácshoz. A megyei tanács kasszájába ma kevesebb pénz folyik be, mint a városi kasszákba, tehát ha fejkvótát kell adni, akkor a város könnyebben elő tudja teremteni a szükséges pénzt, mint a megye. Az iskolákkal együtt mindenképpen központi támogatás is szükséges: ha ma megkapnánk az iskolákat és csak az önkormányzaton állna a finanszírozás, akkor bebukna minden iskola. Az egészségügyi minisztérium például az iskolaorvosokkal együtt átadta a vonatkozó költségvetést is – ennek így van realitása. Ha azonban ez nem így alakul, akkor visszafele léptünk. Kósa András: Hogy látja a Bolyai aligazgatója ezt a fejkvótás-fenntartós-épület-tulajdonjogos kérdéskört? Horváth Gabriella: – A Bolyai számára ez egy kettős helyzet: az épület nem a miénk, nem állami, hanem egyházi tulajdon, de ugyanakkor két állami iskola működik benne. A fejkvóta nekünk is jár ugyanúgy, mit bármelyik más iskolának. Számításaink szerint a jelenlegi fejkvótával nem kerülünk bajba, azonban sok iskolának gondot fog okozni a fejkvóta. A Művészeti Líceumnál kiszámolták, fél évre elég az összeg, mivel ott nagyobb az önköltség. A városi és vidéki kis iskoláknál biztosan lesznek gondok, hiszen ha a fejkvóta rendszer a jelenlegi állapotában marad, akkor sem tanárok fizetésére, sem iskolafenntartásra nem lesz elég pénz. Mi az, hogy magyar osztály? Pethő László: – Fel kell tenni a kérdést, pontosan mit is értünk a magyar osztály megnevezés alatt? A tanügyi törvény szerint magyar osztályokban a román irodalmon kívül minden tárgyat magyarul oktatnak. Maros megyében, ahol a magyar ajkú lakosság számaránya 43 százalék, a szakoktatásban a szaktantárgyak 80 százalékát románul oktatják, román ajkú kollégák. Ez eleve jogtalan, arról nem is beszélve, hogy ez megyei szinten 30-35 magyar mérnök számára jelentene állást. A román kolléga amúgy lehet, hogy jó tanár, de az Elektromaros líceum diákjainak 40 százaléka nem vásárhelyi: vajon hány felső- vagy közép-nyárádmenti diák ért annyira románul, hogy a szakszöveget megértse? Kacsó Erika: – Sajnos nem csak a szaktantárgyakat, hanem elemi osztályokba az idegen nyelvet, választott tantárgyat, informatikát románul tanulják a diákok. Szigeti Enikő: – Ha a finanszírozás helyi szintű lesz, lehet, hogy ez megváltozhat. Sokat jelent az, hogy az ember olyan hivatalnokhoz fordulhat, akiről tudja, hogy érti a problémáját. Nehéz elmagyarázni egy más közösségben élő, más problémákkal küszködő embernek azt, hogy miért gond az, hogy a gyermekem már első osztályban román anyanyelvű tanárral tanulja az angolt, vagy hogy a tornatanár is románul beszél és a gyerek nem érti mit mond. Kósa András: Egy iskolavezetőnek milyen mozgástere van ebben a kérdésben? Kupán Edit: – Szerintem a legfontosabb az, hogy a szülők tudják, milyen jogokkal rendelkeznek. Tudják, hogy nekik joguk van ahhoz, hogy a gyerekeik az anyanyelvükön tanulják ezeket a tantárgyakat. Mivel az igazgató általában nem akar konfliktushelyzetbe kerülni, ezért rendszerint a szülők kell lépjenek. Csegzi Sándor: – Nem kell elfelejteni, hogy a szülő egyben választópolgár is. Tehát a szülőnek nem csak annyi szerepe lesz, hogy bemegy és vitatkozik az igazgatóval vagy a tanfelügyelővel, hanem eljöhet a polgármesteri hivatal elé és elmondhatja, hogy legközelebb a szavazatát másképp irányítja. Szigeti Enikő: – Maros megyében a magyar gyermekek opciói igencsak leszűkültek. Marosvásárhelyen két iskola, a Bolyai és a Művészeti Líceum között lehet választani, illetve ha a szakoktatásra esik a választás, akkor nagyjából román nyelven fog tanulni a gyerek négy éven át. Míg több helyen zajlik román nyelvű művészeti oktatás, a Művészeti Líceumban lecsökkentették az osztályok létszámát. 15 helyet szerettek volna biztosítani, annak ellenére, hogy ebben a líceumban bizonyítottan 20-25 gyermek szeretne tovább tanulni ötödikben és kilencedikben is. Azoknak a gyerekeknek, akik nem jutnak be a művészetibe, nagyon leszűkül a mozgásterük: a Bolyain kívül nincsenek erős és jó magyar gimnáziumok. Ugyanakkor nem feltétlenül akar mindenki a Bolyaiba menni. Second hand érzés a diákok között Pethő László: – Marosvásárhelyen akkut problémává vált az, hogy nincsen magyar szaklíceum. Itt-ott van ugyan egy-egy magyar osztály, azonban egy magyar tantestület kialakításához minimum három párhuzamos magyar osztály kellene működjön a szaklíceumokban. Más a hangulat egy olyan iskolában, ahol a feliratok magyarok, mindenki magyarul beszél. Ezekben a szaklíceumokban egy second hand érzés alakul ki a magyarokban. Horváth Gabriella: – Amikor mi, bolyaisok elmegyünk egy vegyes tannyelvű iskolába, akkor gyakran meglepődünk, hogyan is tudnak kollégák létezni egy ilyen vegyes iskolában. A szünetben a gyerekek meghúzódnak a folyosón vagy az udvaron, rosszabb esetben az osztályteremből sem mennek ki, mert nem beszélhetnek magyarul. Épp ezért nem rossz a magyar szakiskola ötlete, ahol tömöríteni lehetne ezeket az osztályokat. Szigeti Enikő: – Normális helyzetben nem célszerű szegregálni, elkülöníteni a gyermekeket, hiszen sokkal jobb, ha a magyar és román gyermekek együtt vannak: így tanulhatnak egymástól. De mivel a tapasztalat azt mutatja hogy a két tannyelvű intézményeken belül is elindul egy furcsa szegregálódás, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy a magyar közösségnek egy erős saját intézményrendszert kell kialakítania. Ezekkel a feltételekkel, ezzel a bánásmóddal a magyar gyermekek nyelvi jogai sérülnek a rendszerben. Arról nem is beszélve, hogy mivel nem anyanyelvükön tanulják a szaktantárgyat, a magyar gyermekek nem tudják ugyanazt a szintet hozni, mint a román nyelvű diákok. Kupán Edit: A magyar gyermek nem úgy érzi magát mint egy román: végigmegy a folyosón, mindenhol román feliratok, a hirdetések románul jelennek meg, az iskola épületén románul van kitéve a tábla, az iskolai rendezvény románul folyik. Ez igazából rajtunk, vagy az iskola vezetőségén múlik, de gyakran nem tudatosul az emberek nagy részében, hogy ez mennyire fontos. Transindex.ro, 2014. április 8.Gazdátlan kétnyelvűség Maros megyébenA helyi és megyei magyar önkormányzati képviselők az elmúlt félévben nagyon keveset tettek az anyanyelvi jogok érvényesítése érdekében, alig szólaltak fel magyarul a tanácsüléseken és nem kezdeményeztek olyan határozattervezeteket, amelyek a marosvásárhelyi és Maros megyei magyar közösség anyanyelv használati jogaihoz kötődtek volna – állítja a Civil Elkötelezettségi Mozgalom (CEMO) hétfőn közzétett jelentése. A civilek azt is sérelmezik, hogy a városi önkormányzati képviselők nem járnak az iskolaszéki ülésekre, és nem segítenek a magyar szülőknek, pedagógusoknak a jogos kéréseik megvalósításában. Peti András marosvásárhelyi alpolgármester elismeri: egyelőre nem sikerült áttörő eredményeket elérni, de szerinte nem méltányos általánosságokban értékelni a képviselők munkáját. Látható kell legyen a magyar közösség Kétnyelvűség a közéletben címmel készített monitoring felmérést a CEMO, azt vizsgálva, hogy az elmúlt félévben a közéleti szereplők mennyire érvényesítették az anyanyelvi jogokat. Szigeti Enikő, a CEMO vezetője szerint az anyanyelvhasználat által a magyar közösség láthatóvá válik a közéletben, a hatalmi struktúrákban. „Ha a városi és megyei tanácsüléseken nem használják az anyanyelvüket a választott képviselőink, ha nem szólalnak fel annak érdekében, hogy például a kiadványok, reklámfüzetek kétnyelvűek legyenek, hogy a kultúrára szánt keretösszeget, a magyar közösség számára méltányosan osszák el, ha nem figyelnek arra, hogy a közintézmények hivatalos honlapja valóban kétnyelvű legyen, akkor hogyan képviselőik a magyar közösség érdekeit? Az iskolaszékekben a magyar önkormányzati képviselők fontos szerepet kellene betöltsenek, hiszen kezdeményezhetnék a valódi kétnyelvűség megvalósítását, és támogathatnák a magyar pedagógusokat, szülőket. Sajnos ez nem történik meg” – állítja Szigeti Enikő, aki szerint az általuk végzett felmérésből kiderül, hogy a tavalyi egybanis akció után az önkormányzati képviselők magyarul is felszólaltak, de azóta folyamatosan csökkent az anyanyelvhasználat a tanácsüléseken. Szigeti Enikő úgy tudja, hogy a megyei tanácsnál idén 1,8 millió lejt hagytak jóvá a kulturális programok támogatására, de ebből csupán 3,8 százalék jutott a kimondottan magyar rendezvényekre. Valódi érdekérvényesítésre van szükség A CEMO munkatársa, Horváth Kovács Ádám arról számolt be, hogy a tanintézetek kétnyelvűségének megvalósításában nagy akadályt jelent az is, hogy bár legtöbb helyen magyar aligazgatók vannak, ők nem vállalják fel a magyar szülők jogos kéréseit, és azt hangoztatják, hogy nemcsak a magyar, hanem a román diákokért is felelősek. „A marosvásárhelyi magyar tanácsosoknak nagy szerepük és felelősségük van az iskolaszékekben, vagy legalábbis az kellene, hogy legyen. Ők nem kell féljenek attól, hogy kirúgják őket, határozottan ki kellene álljanak a kétnyelvű feliratok kihelyezése mellett. Egyetlen iskola van Marosvásárhelyen, a Nicolae Bălcescu Általános Iskola, ahol a magyar aligazgatónő, Kupán Edit, tízéves harc után elérte, hogy az iskola alapszabályzatába bevegyék, hogy minden felirat, hirdetés kétnyelvű kell hogy legyen. Ez minden tanintézetben így kellene hogy legyen, és az önkormányzati képviselőknek stratégiai szerepük van ezek megvalósításában” – nyilatkozta Horváth Kovács Ádám, aki azt is elmondta: tudomásuk szerint a magyar tanácsosok nagy része egyáltalán nem, vagy rendszertelenül jár az iskolaszéki ülésekre. Egy fecske nem csinál nyarat A Székelyhon.ro megkeresésére Peti András alpolgármester, frakcióvezető elmondta, nem ismeri a CEMO jelentést, de elismeri, hogy az anyanyelvhasználat terén egyelőre nem sikerült áttörő változásokat elérni. „Egy fecske nem csinál nyarat. A tavaly októberi tanácsülésen csak magyarul szólaltunk fel és továbbra is gyakran használtuk az anyanyelvünket. Nem szabad elfelejteni, hogy bár a tanácsban nagy frakciónk van, a román pártok támogatása nélkül semmilyen határozatot nem tudunk meghozni, legyen az az anyanyelvhasználattal vagy más jogokkal kapcsolatos. Ami az iskolaszékekben kifejtett munkát jelenti, nem szabad általánosítani, jómagam csupán egy ilyen ülésről hiányoztam, mert nem tartózkodtam a városban. Bár nem iskolaszék, de fontosnak tartom elmondani, hogy tagja vagyok az idős otthon vezetőtanácsának, és ott az alapszabályzatban leszögeztük, hogy minden felirat és hirdetmény kétnyelvű lesz, a gondozottnak joga lesz használni az anyanyelvét. Sok ehhez hasonló, nem a nyilvánosság előtt zajló érdekképviseleti munkát végzünk” – hangsúlyozta Peti András. Székelyhon.ro 2014. szeptember 2.Marosvásárhelyen is több a magyar iskolaigazgatóKét újabb marosvásárhelyi oktatási intézménynek van magyar vezetője – tájékoztatott a vasarhely.ro. A Tudor Vladimirescu gimnáziumban Boczog Szabolcs némettanárt, a Nicolae Bălcescu gimnáziumban pedig Kupán Edit korábbi aligazgatót nevezték ki igazgatónak, a 7-es számú Általános Iskolában pedig Dr. Tamási Zsolt helyét Körtési Sándor vette át. Erről Illés Ildikó Maros megye főtanfelügyelő helyettese tájékoztatta a vasarhely.ro-t. „Ez egy természetes, teljesen normális folyamat. Nem kaptunk semmi többletet, csupán azt, amit megérdemeltünk” – kommentálta Illés Ildikó az új kinevezéseket. Hangsúlyozta, feladatának tekinti, hogy minél több intézménynek legyen magyar igazgatója, ahol pedig ez nem lehetséges, magyar aligazgató legyen az iskola vezetőségében. A főtanfelügyelő helyettes megerősítette a vasarhely.ro azon feltételezését, hogy Tamási Zsolt a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium igazgatója lesz, azt azonban nem tudta megmondani, hogy mikor kapják meg a minisztériumtól az iskola beindításához szükséges átiratot. „Remélem, hogy erre mielőbb sor kerül, az utolsó métereken vagyunk” – fogalmazott Illés Ildikó. Mint korábban megírtuk, Szatmár megyében az idén több magyar aligazgatót neveztek ki az iskolákban. 2014. szeptember 13.Három új magyar igazgató marosvásárhelyi iskolák élénMarosvásárhely három általános iskolájában neveztek ki magyar igazgatót. Az utóbbi évtizedekben ilyenre nem volt példa, hiszen a magyar nemzetiségű pedagógusoknak csak a "másodhegedűs" vezetői tisztség dukált. Ezek a kinevezések elégtételt jelentenek nemcsak az illető intézmények testületének és diákjainak, hanem összességében a magyar közösségnek is. Az új tanév kezdetén a három frissen kinevezett igazgatót: Körtesi Sándort, Boczog Szabolcsot és Kupán Editet kérdeztük: milyen tervekkel indulnak, milyen nehézségekkel szembesülnek, illetve mit javítanak az eddig bevett oktatási módszereken, hogy a gyerekek tanulmányi előmenetelét elősegítsék? Körtesi Sándortól, a 600 körüli diáklétszámú 7-es Számú Általános Iskola igazgatójától kérdeztük, hogyan lett igazgató? – Már én sem tartozom a fiatalok közé, hiszen tíz éve tanítok, de igazgató mégis váratlanul lettem. A jelenlegi tanügyi törvény egy évre nevezi ki az igazgatókat. Tavaly Tamási Zsolt volt az iskola vezetője. Augusztus végén hívtak fel a tanfelügyelőségre átvenni a kinevezést. Tényleg, váratlanul ért, de azért gondolkodás nélkül elvállaltam, tudván, hogy nem túrom ki Tamási tanár urat a helyéről, hanem ő mondott le. Átveszem és folytatom azt a munkát, amit ő elkezdett. Ő úgy vállalta el az igazgatóságot itt húsz hónappal ezelőtt, hogy addig folytatja, amíg egyenesbe kerül az egész. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy olyan iskolát és tisztséget veszek át, amely rendben van. Nem elölről kell kezdenem az építkezést. Természetesen, terveim vannak, nem is kevés. Szeretném megőrizni az iskolának a jó hírnevét, és ezt gazdagítani. A mi iskolánk az egyetlen Marosvásárhelyen, amelynek nincs neve. Mi szeretjük a 7-es számot, misztikus, népmesei jelentőséggel bír, és eddig mindig szerencsét hozott számunkra. Szeretném a gyerekközpontúságot tovább fejleszteni, szeretnénk arra törekedni, hogy ne besavanyodott, hanem pezsgő iskolai élet legyen. Eddig is én voltam a diáktanács vezetője, továbbra is ugyanolyan jól szeretnék kommunikálni a diákokkal. El szeretném kerülni, hogy a szülőkön keresztül vagy ne adj’ isten, a tanfelügyelőségen keresztül értesüljek az iskolai problémákról. Meg kell találni az arany középutat, azt szeretném, hogy a diákokban továbbra is partnerre találjak, s meglegyen a kellő tisztelet mindkét részről. Az iskola partnerkapcsolatait továbbfejlesztem Kisinyovval és Kecskeméttel. Ennek újabb fejezete következik október 15-19. között, amikor Kecskemétre vagyunk hivatalosak. Tavaly az említett két városból nálunk voltak az iskolák küldöttségei, most mi megyünk hozzájuk. Pályázni szoktam, szeretek és fogok, mert azt a pénzt, amire szükségünk lenne fejlesztésekhez, képzésekhez, ami javítana az iskola hírnevén, hiába kérjük, nem kapjuk meg. Ezért nekünk kell tenni, hogy terveink megvalósulhassanak. Szeretném véglegesíteni a kollégákat. Egyre kevesebb a helyettesítő tanárunk, fontos, hogy minden tagozaton állandósítsuk a tanárokat. A folytonosság mindig jól fog a diákok előrehaladásában. Két hét múlva "összerázót" szervezek a kollégáknak, hogy jobban megismerjük egymást, hogy jó csapatként dolgozzunk ebben a tanévben. A polgármesteri hivatalnak köszönhetően a főépületben idén kicserélték az ablakokat, az udvar leaszfaltozása várat magára. A másik iskolában a régi ablakok maradtak, s a régi, csempekályhás fűtési rendszer is maradt. Boczog Szabolcs a Tudor Vladimirescu Általános Iskola igazgatója lett, miután 2011 óta az intézmény aligazgatója volt. – Hogyan kapta meg a kinevezést, és milyen tervekkel kezdi a tanévet? – Aligazgatóként három igazgatóval dolgoztam a Tudor Vladimirescu Általános Iskolában. Stan Otiliával kezdtük, rendkívül jó képességű, eredményes és ismert pedagógus volt. Sajnos, betegsége miatt nem fejezhette be a mandátumát, azóta el is hunyt, Isten nyugtassa! Visszatért Nistor igazgató úr, őt követte Detesan igazgató úr. Most szerepcsere történt, én lettem az igazgató, s az igazgató lett az aligazgató. Bizonyára szakmai szempontok is számítottak, ismertek a kollégák, és támogattak. A szaktanfelügyelőkkel is jó viszonyt ápolok, az iskola nagyon sok problémáját sikerült közösen megoldani. Gondolok itt a személyzeti kérdésekre, hogy minden szakon szakemberek oktassanak. Nem vettem részt politikai egyeztetéseken, ilyesmikről nem tudok, nem hiszem, hogy politikai alku tárgya lett volna a kinevezésem. Van aki ezt is látja a dologban, én személyesen nem tudok róla. Felkértek, vállaljam, s igent mondtam rá. Nagy kihívás szakmailag és emberileg is. Sok munkával jár, sok harccal. Elsősorban az előítéleteket kell leépíteni azzal kapcsolatban, hogy lehet-e jó igazgató egy magyar ajkú, mert vannak ilyen előítéletek. Aztán nagyon sok az önjelölt egy hetventagú tantestületben. Sokan nem szívesen fogadják, hogy kinevezték Boczogot. Vajon hogy nevezték ki? Rátérve az oktatásra, a 635 diákból 209 tanul magyar tagozaton óvodától nyolcadik osztályig, tíz osztályközösségben. Az oktatás minőségén, színvonalán kell emeljünk, ne veszítsünk diákokat, hogy ne azért menjenek el a diákok, mert nem elégedettek az oktatás minőségével. Nagy a konkurencia, sok az általános iskola a Tudor negyedben. Marosvásárhelynek túlméretezett iskolahálózata van a jelenlegi gyermeklétszámhoz viszonyítva. Arra törekszenek, hogy központi megerősített iskolák legyenek, de ez egy sor negatívummal is jár, hiszen megszűnhetnek a lakótelepi magyar osztályok, akárcsak Kolozsváron. Nekünk az a célunk, hogy megőrizzük a lakótelepi magyar osztályokat – mondta az igazgató. Kupán Edit, a Nicolae Balcescu Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy tavaly is jól együttműködtek Nicusan Constantinnal, akivel tulajdonképpen helyet cseréltek. – Jól dolgoztunk, olyan együttműködés volt, amelyben az én ötleteim is érvényesültek. Most tulajdonképpen arra törekszünk, hogy javítsunk a munkán, s ami nem működött, működőképessé tesszük. A nyáron feltettük a kétnyelvű táblákat, ez nem volt konfliktus forrása. A kétnyelvűség érvényesül évnyitókor, évzárókor, bármilyen rendezvényen. A diákok majdnem fele-fele arányban tanulnak román és magyar tagozaton. Az osztályok száma egyenlő. Előkészítő osztályból is két magyar és két román indult. Ebben az évben elfogadtuk a Waldorf óvodások szüleinek kérését, hogy Waldorf osztályt indítsunk. Ezzel a megnevezéssel nem sikerült, mert nem tettek eleget minden kritériumnak, de jövőre arra számítunk, hogy ilyen néven indulhat be az osztály. Azt szeretnénk, ha jövőtől egy hagyományos magyar és egy Waldorf első osztály indulna. Tervünk az, hogy jó kommunikáció legyen tanárok, diákok és szülők között. Ebben a tanévben közel 700 diák tanul az iskolában, gond adódik. A szervezési részen is újítottunk már, amivel áttekinthetővé tettük az adminisztrációs munkát. Bevezettük, hogy egy füzetbe mindenki beírja, milyen problémája van, mit kell javítani. Követjük azt is, hogy mit tesz a kisegítő személyzet, hogyan teljesíti a feladatát – mondta Kupán Edit igazgató. Az általunk pénteken felkeresett iskolákban nagy volt a sürgés-forgás. Az utolsó simításokat végezték, az osztálytermek készen álltak a hétfői becsengetésre. Eredményes, jó tanévet diáknak, tanárnak, szülőknek egyaránt! Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely) 2017. április 1.Iskolanapok Bernády emlékéreA kötődést erősíteni Első alkalommal szervez névadója emlékére háromnapos rendezvénysorozatot a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola. A városépítő polgármester születésnapján, április 10-én kezdődő és 12-én záruló eseményről Kupán Edit, a tanintézet igazgatója tájékoztatott. A Bernády-napok programsorozatába mind a magyar, mind a román tagozatot bevonták a szervezők. A hivatalos megnyitóra április 10-én, hétfőn déli 12 órakor kerül sor az iskola udvarán. Azért nem a korábbi órákban, hogy az országos tudásfelmérőt író másodikosok is részt vehessenek az ünnepségen. A megnyitó után az alsó tagozatokon a tanítók vetítéssel gazdagított bemutatókat tartanak diákjaiknak Bernády Györgyről, illetve az iskola történetéről. A felső tagozatosok vetélkedővel egybekötött városnéző sétára indulnak. Kedden a 0–4. osztályokban rajzverseny zajlik Az én iskolám címmel. A kisdiákok alkotásait déli 12 órakor értékelik ki és díjazzák, majd a legjobb munkákat ki is állítják. Az 5–8.-osok számára kedden az Arany János-emlékév jegyében költészet napi foglalkozásokat tartanak, ekkor egyebek mellett versolvasásra kerül sor. Szerdán az alsó tagozatosok meglátogatják a városközpont nevezetesebb épületeit, a Kultúrpalotát, a Cifra Palotaként ismert Közigazgatási Palotát, a Bernády-szobrot. Egyes osztályok a Bernády nevéhez kötődő épületekről plakátot is készítenek. A felső tagozatos magyar diákok szerdán csapatjátékokon vesznek részt az iskola udvarán, a román diákok pedig általános műveltségi versenyen mérik össze Bernády Györggyel kapcsolatos ismereteiket. Bernády-emléksarok – Hogyan született a Bernády-napok megszervezésének ötlete? – kérdeztük az intézményvezetőt. – Az iskolanapok minden tanintézet életében kiemelt fontosságúak, olyankor ugyanis a napi rutinból kilépve gazdagodhatnak új élményekkel, tapasztalatokkal a diákok. A Bernády-napok elsődleges célja az, hogy minden korosztály ismerje meg iskolája névadóját, illetve azt a kort, amelyben élt. Ez a diákok iskolához, illetve a városhoz való kötődését, az összetartozás érzését erősíti. – Hogyan bővülhetne a következő években a Bernády-napok programsorozata? – A mostani megnyitón majd népdalok is elhangzanak, az elkövetkezőkben azonban szeretnénk még több teret adni a hagyományőrző tevékenységeknek az iskolanapokon. Úgy gondolom, hogy a továbbiakban az Iskola másként héten lenne a legideálisabb megszervezni ezt a rendezvénysorozatot, akkor ugyanis a tanórák nem jelentenének időkorlátot a programok lebonyolításában. – Milyen további tervei vannak a Bernády-kultusz ápolását illetően? – Együttműködési szerződést kötöttünk a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvánnyal. Egy Bernády-emléksarkot szeretnénk kialakítani valahol az iskolában, talán éppen a főbejáratnál, és az alapítvány illetékesei megígérték, hogy segítenek ebben. Úgy tervezem, hogy az új tanévre elkészül az emléksarok. NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-6
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
